Tanár Úr kérem!
Furcsa gondolatok kavarognak a fejemben. Úgy neveltek a szüleim anno, hogy szeresd, tiszteld tanárodat oktatódat. Mindig büszkén mondhattam a világ bármely részén jártam, hogy ebben a kisvárosban kaptam meg az élethez való alapot.
Egy aranyos megmosolyogtató történet jutott eszembe és úgy gondoltam, hogy megosztom e világgal. 1987 egy átlagos fizikaóra. Nem ma volt lassan negyed százada. Tanár Úr Ön látott bennem fantáziát és megkérdezte, miért nem járok számítástechnikára?
Megjegyzem, az iskolában 1 darab Primo számítógép volt és Basic nyelvet használt. Akkor én Tanár Úr Önnek, mint diákja azt mondtam, hogy úgyis szakács leszek minek az! Ön azt mondta, hogy eljön az az idő, amikor a gépek a világgal össze lesznek kötve, és egy gombnyomással árut rendelhetek, kommunikálhatok. Őszintén bevallom megmosolyogtam magamban és persze eltelt negyed század és tizenévesektől lesem el a gép használatát.
A mosoly most egy könnycseppé válik, mert büszkeség tölti el a szívemet, hogy egykori tanítványát, ezt a vásott lázadó rocker gyereket megtiszteli a kritikájával, dicséretével. És való igaz, hogy Karinthy nem ismert tréfát a humorban én a gasztronómiában és az őszinte megbecsülésben.
Meddig fogom csinálni?
Nem tudom, de annyi biztos, hogy
- imádom, szeretem megmelegíteni a kacsasültet, megsütni a kolbászt.
- Imádok kis hegyeket gyártani a krumplipüréből, rizses húsból, imádom körkörös mozdulattal lecsurgatni a szószt a kedvenc kanalammal.
- Szeretem a főnököm arckifejezését, amikor a hétvégi ajánlatot készítem. A csodálat arckifejezése ez, amit gyerekek arcán látni, amikor az apjuk beviszi őket a mélyvízbe. Gyönyörű látvány.
Üdvözlettel: Chef Balu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése