„Telefoncsöngés.
- Itt a
Bisztró. Miben segíthetek?
- Milyen
konyhát visznek? – kérdezi egy női hang.
- Olaszt,
hölgyem.
- És mi a
ma esti sushispecialitás?
Pillanatnyi csönd.
- Nálunk
nincs sushi, hölgyem.
- Miért
nincs?
- Mert ez
nem japán étterem.
Újabb szünet.
- Tonhaluk
van?
- Van.
- Nem
csinálnak belőle sushit?”
A sztori igaz. Egy példa arra,
hogy mekkora marha bír lenni a kedves
vendég, és milyen lélekjelenlétre van
szükség Balunak, hogy minden helyzetben udvarias és előzékeny maradjon.
A legidegesítőbb vendégek
kategóriájába tartoznak, azok akik képtelenek kulturáltan viselkedni, akik nem
köszönnek, az ajtón belépve észre sem veszik az eléjük siető pincért, akik nem
ismerik azt, hogy „kérem” és „köszönöm”, vagy akik egyszerűen hülyének nézik az
embert.
„Egyszer egy idősebb pasas jött be hozzánk egy
huszonéves fiúval. Miután megették a fő ételt , szólt,hogy menjek az
asztalukhoz, mert problémás a vendég. Kiderült, hogy a férfi szerint nem
lazacot, hanem valamilyen más tengeri halat kapott. Elnézést kértem, bár
megemlítettem, hogy ez lehetetlen, hiszen az édesvízi halakon kívül csak
lazacot tartunk. A férfi morgolódott, majd pár percel később közölte, hogy
társa húsa pedig nem bélszín. Mivel hátszínt nem tartunk , ez sem volt
valószínű, így megkérdeztem a fickótól, hogy egyáltalán szándékozik e fizetni.
Mert ha erről szól: hát legyen a ház vendége, de ne rabolja az időmet. Mikor az
asztal végzett , persze fizetés nélkül indultak a kijárathoz, én meg utánuk
szóltam, hogy milyen sört ittak. Drehert, válaszolta a férfi. Na, mondom, akkor
legalább ez egyezett a számlával, szóval akár ki is fizetheti. Megtette.”
Persze, ha valaki nem akar
fizetni, az számos egyéb trükköt is bevethet. A leggyakoribb, hogy miután
békésen megeszi az ételét, közli, hogy nem ízlett, esetleg túl drágának találja.
De van olyan is, aki a drámaszakkörben szerzett tapasztalatát kamatoztatja.
„Volt olyan vendégem - írja
Balu -, aki nekilát balhézni a főtétel alatt, hogy ő rosszul lesz a
fokhagymától, és vigyem előle a kosztot. Az ég szerelmére, olasz étterem vagyunk:
minden tele van fokhagymával! Kivéve talán a tiramisut. Odahívtam a főnököm.
Amikor ő udvariasan közölte , hogy a kisasszony az utolsó fűszálig
elfogyasztott salátájában is volt fokhagyma, a nő látványosan allergiás rohamot
kapott.”
Egyszerűbb taktika, ha valaki
alkudozni kezd az árakon, vagy bogarat, vakolatot szór az ételébe (persze
miután jóllakott), hogy panaszkodhasson, vagy egyszerűen hajszálat használ. Arra
mondjuk egyébként is nagyon háklis tud lenni a kedves vendég.
Aztán ott van a bunkóság olyan
formái, amikor a kedves vendég pökhendiségében nem lát túl az orránál. Szombat
este a legjobb asztalt követeli, pedig nincs foglalása, késik, de nem szól,
vagy egyszerűen el sem megy, mert öt másik helyen is foglalt asztalt, és mást
választott. Nagy ügy! Hogy a vendéglős mennyit bukik az üresen várakozó
asztalon, az lényegtelen.
Van, aki úgy érzi, hogy azért,
mert fizet a kajáért, úgy bánhat velem, mintha egy bordélyban lenne. Persze nem kell félteni a nőket sem.
Fogdosnak, az orális szexről faggatnak, és a számtalanszor elhangzó kérdésre
már csípőből lököm a „szerintem remekül néz ki, asszonyom” választ.
A „Tudja ki vagyok én ?”, „Tudja
kinek dolgozom?” kezdetű kínos monológokon túl a „A tulaj jó barátom”
kijelentést tartja a legmókásabbnak, Gondoljon bele ön szerint Balu nem tudja
kik a tulajdonos valódi barátai? Szóval jobb, ha a kedves vendég a fenyítése
valamivel érettebb eszközt talál.
Akadnak olyan vendégek, akik
nem zsigerből bunkók, és valószínű, hogy nem is akarnak rosszat, de
kényeskedésükkel, bizarr szokásaikkal bevésik magukat az emlékezetbe. A
szakmabeliektől hallottunk olyanról, aki kizárólag maga szereti elkészíteni a
limonádéját, aki elhozza saját teáját, előételét a vendéglőbe, aki új fogásokat
talál ki, és azt igyekszik megfőzetni velem, vagy egyszerűen nem bír nem
spórolni.
„- Még egyszer, mi volt az a
bélszínes ételük? – Kérdezte az ideges madárszerű asszony a tizenkettes asztalnál.
-
Bélszín zöldbors-mártással, asszonyom.
-
Kérhetem a bélszínt mártás nélkül?
-
Természetesen.
-
Mennyibe is kerül a bélszín?
-
Négyezer-ötszáz forintba.
-
Ha szósz nélkül kérem olcsóbb?”
A
megszállott bor kóstolók szintén az ártalmatlan kategóriába sorolhatók. Pincérünk
szerint eleve béna, ha valaki a dugót szagolgatja, de amikor húsz percen át
tart a bor kóstolási rituálé a ház egyik legolcsóbb boránál, azt nehezen bírja
ki röhögés nélkül.
„Rendszeressen járt hozzánk egy
német, aki mindig más ügyfeleket hozott. A borhoz nem értett, de az volt a
szokása, hogy alkalmanként két- három palackot is kinyitattot, majd
visszaküldte őket, mondván, hogy dugósak. – meséli a pesti vendéglátós
barátom.- Mikor meguntam, hogy azért termel plusz költségeket , hogy felvágjon
az üzlet tárai előtt, megmondtam neki, hogy mindketten tudjuk, hogy a boroknak
semmi baja, és tőlem csinálhatja tovább ezt a műsort, de akkor mindent , amit
kinyittat, felszámolok neki. Belement, de továbbra is visszaküldte a borokat.”
Ha jó vendégek
akarunk lenni, egy-két olyan dologra kell figyelnünk, ami egyébként eszünkbe
sem jut. Például arra, hogy jobban járunk ha egyszerre rendeljük meg az elő- és
főtételt, így biztosítjuk a konyhának a munka megfelelő ritmust, és nekünk sem
kell várnunk ítéletrnapig. Jobb ha nem
rágcsálunk órákig egy tál rucolát csap vízzel, ha egyébként tele az étterem, és
ha nem rángatjuk, veregetjük, de leginkább egyáltalán nem érintjük meg a
dolgozókat. Akár egy sztriptíz bárban. Aztán érdemes előre szólni, hogy ha külön
fizet azsztaltársaság, előre (de legalább másodszorra) megjegyezni a napi
ajánlatot, és borravalóként nem gyors éttermi kupont, papír repülőt, vallási
képe, vagy drogokat adni. Ha mégis megtesszük, akkor is marad egy jó túlélési
stratégiája: tudja, hogy egyszer mindenki távozik.
Baráti üdvözlettel:
CHEF BALU
