Oldalmegjelenítések száma a múlt héten

2011. június 5., vasárnap

Lakodalom van a mi utcánkba

Palóc lakodalmas

Kedves olvasóim!
Valamelyik este hazafelé jövet beszélgetésbe elegyedtem egy falumbelimmel. Ő mondta, hogy jó lenne, ha bemutatnám a Gömöri palóc lakodalmat. Mivel a múlt kutatásával is foglalkozom, álljon itt emlékül hogyan is zajlott egy igazi esküvő. Jó párat én is kifőztem, de ma már egyre kevésbé dukál ez a gyönyörű népszokás. Előkerült pár fotó is, ami megörökítet egy ilyen retró eseményt. Jó olvasgatást kívánok, lakodalmat most is főzök, vőfély is leszek, válóperre nem megyek.
Üdv: CHEF BALU
A házasságkötést megelőzte a leánynéző, háztűznéző és a leánykérés. Leánynézőbe általában a fiú ment barátaival váratlanul, hogy a lány és családja ne tudjon a jövetelükről.
A háztűznézés is rendszerint váratlanul történt. Az volt a célja, hogy a legény szülei vagy esetleg keresztszülei megismerkedjenek a lányos házzal, elsősorban a lánnyal. Ilyenkor megfigyelték a lány viselkedését, a ház rendjét, s hogyha a háztűznézők a körülményekkel meg voltak elégedve, viszont látogatásra hívták a leány és szüleit. A viszontlátogatás nem váratlanul történik, előre megbeszélt időpontban érkeznek a legényes házhoz. Ha mindkét családnak megfelelt a választás, akkor sor került a leánykérésre, ami általában vasárnap a lányos háznál történt meg.
A kérő vagy a fiú anyja, vagy a keresztanyja, ritkábban a legény édesapja.  A kérőket a tisztaszobába fogadták.  A lánykérés alkalmával, ha a lány a kérésre igent mondott, akkor a szülők megegyeztek a hozományról, vagyoni dolgokról. Ezt követte kis időn belül a jegyváltás (eljegyzés), ennek időpontjában a két család megállapodott, és mindig a lányos háznál volt. Az eseményen csak a legközelebbi rokonok vettek részt. A hívogatást a két anya vagy a keresztanyák végezték. A jegyváltáskor a fiatalok ajándékot kaptak. Az eljegyzés után a két család már sok mindenben segítette egymást. Elég rövid időn belül kitűzték az esküvő időpontját. Az esküvőre való hívogatás a vőfélyek feladata, akik a rokonságból kerültek ki. Az esküvőre két alkalommal hívogatnak. Először a lakodalmat megelőzően egy héttel, majd a lakodalmi nap reggelén.
1894-ig csak egyházi esküvőt kellett tartani. 1895. január 1-én jelent meg az állami anyakönyvezetésről szóló törvénycikk, amely kötelezővé tette minden házasulónak a polgári esküvőt. Ezek után az esküvő két napig tartott. Szombaton Sajómercséről Sajóvelezdre lovas kocsival utazott át a vőlegény és a menyasszony a szülők, és a közvetlen hozzátartozók kíséretével, mivel a Körjegyzői Hivatal Sajóvelezden székelt.  A polgári esküvőn vagy a körjegyző, vagy megbízott anyakönyvezető, vagy megbízott anyakönyvezető működött közre.
Onnan hazajövet a menyasszonyos és vőlegényes háznál is megkínálták a vendégeket. Késő délután nótaszóval vonultak a vőlegényes háztól a nyoszolyó ágyért, ökrös vagy lovas szekérrel.  A fogatokat kendőkkel, virágokkal feldíszítették. Nyoszolyó ágy kikérése és kiadása csak akkor volt sikeres, ha megváltást fizettek érte. Az ágyat és a hozzávaló két dunnát, nyolc párnát, két kispárnát és a derékaljat szekérre rakták. Ha a nyoszolyóágyat kikérő vőfély többet ivott a kelleténél, befeküdt az ágyba. Az volt a szokás, hogy a vőlegény házánál a fiatalabb asszonyok az ágyat szépen megvetették, de a férfiak újra összetúrták. Azt se bánták, ha sáros idő volt, legfeljebb újra mosták az ágyhuzatot. Volt, aki az ágy alá bújt, és mikor szépen eligazították, megvetették, az ágy alól az egészet felemelte, és kezdhették elődről a rendcsinálást. Ennek Érsek Béla volt nagy mestere, de megesett vele, hogy a tüzesebb menyecskék őt is megnyomorgatták.
Vasárnap az esküvőt a vőlegény búcsúztatásával kezdték. A nagyvőfély a vőlegényes háznál az összegyűlt násznép előtt búcsúztatta a vőlegényt a szüleitől, testvéreitől versbe foglalt beszéddel. Utána indultak a menyasszonyos házhoz, ahol szintén a nagyvőfély kikérte a menyasszony, s ha kérésének eleget tettek, akkor a menyasszony nevében is mondott búcsúzót szüleitől, testvéreitől. A násznép gyalog vonult végig a falun a templomba. Vittek magukkal süteményt, innivalót és azokat a falusiakat (lesőket), akik nem voltak hivatalosak a lakodalomba, megkínálták.
Az esketés a templomban katolikus szokás szerint történik, melynek végén a vőfély megköszöni a pap közreműködését, és meghívja a lakodalmi vacsorára. A köszöntő mondókáját versbe foglalja.
A templomból a vőlegény és a menyasszony is saját szülői házába ment, saját hívott násznépük kíséretében. Az 1890-es évekig nem volt jellemző a zenés mulatság, a vendégek maguk énekelte nótákra táncoltak, vigadtak. Később kezdett szokássá válni a cigányzenészek fogadása. A lakodalom előtt tehenet vagy tinót vágtak. Egyik felét a vőlegényes, másik felét a menyasszonyos háznál főzték, sütötték meg. Az 1900-as évek előtt aprólékot nem nagyon vágtak, sütemény, torta sem nagyon volt. Porciósból itták a pálinkát étkezés előtt, utána saját termésű szőlőből készült bort fogyasztottak.



A lakodalom rangos tisztségviselője a násznagy. Erre a tisztségre a menyasszony és a vőlegény is vagy a keresztvízi vagy a bérmakeresztszülőt kérte fel. A nyoszójóasszony tisztségre a keresztvízi vagy a bérmakeresztanyát kérte fel a menyasszony. A nagy és a kis vőfélyek és nyoszolyólányok a két család rokonságából kerültek ki, és ők gondoskodtak a násznagy irányításával a lakodalom lefolyásáról. Ezek a személyek fehér kendőt kaptak, és azt a lakodalom egész időtartamán, vállukon rögzítve viselték.
Vacsorára marhahúslevest, töltött káposztát, pörkölthúst készítettek. A nagyvőfély irányításával történt az ételek felszolgálása, és a nagyvőfély minden egyes ételt, italt és sütemény felszolgálásakor verset mondott, úgy ajánlotta azokat fogyasztásra. Mercsén híres nagyvőfély volt Csató Pál és Vince Lajos. Most az utóbbi években kovács Misa Sándor, Kovács Vince Béla, Bartók Balog Alfréd és Patvaros Sándor.
A faluban az a mondás járja, hogy: „Téli kutya, nyári menyasszony nem jó”. A lakodalmakat ősszel, télen, vagy kora tavasszal a lakásban tartották. A lakásból a nagyobb bútorokat kipakolták, csak székek és asztalok maradtak, amiket, ha a házi bútor kevés volt, a szomszédos házak bútoraival egészítették ki. Mivel a lakóházakban egyszerre nem fértek el a vendégek, gyakran kétszerre- háromszorra tudtak vacsorázni. Ez nem zavart senkit, aki hamarabb vacsorázott átadta a helyét, és újra terítettek. Mikor mindenki megvacsorázott, a lakásban egy helyiségből kipakoltak mindent és ott táncoltak. A vacsora után indultak a menyasszonyért. A faluban megtörtént olyan eset, hogy a vőlegény a vacsora után többet ivott a kelleténél, és nem akart a menyasszonyért elmenni. A násznagy erre igencsak felháborodott, és erővel vitte magával a násznép előtt a menyasszonyos házhoz. Ezután a menyasszonnyal együtt visszatértek a vőlegényes házhoz, és elkezdődött a menyecsketánc. A menyecskét a keresztapja vezette a táncba, kezébe egy tálat tartott, az adományok részére, a menyecskét mindenki megtáncoltatta, kisebb-nagyobb összegeket raktak a tálba. Az utolsó táncos a vőlegény volt, aki a tánc végén ölébe kapta a menyecskét és kiszalad vele a helyiségből. Ezután a keresztanyával megszámolták a tálban összegyült pénzt, ami a hozomány kiegészítését képezte.
Mielőtt a menyecsketánc szokása elterjedt volna, hőrész szedtek. A keresztanya a vacsora előtt a vőfély bejelentése után egy tállal a kezében körüljárja az asztalokat, és minden vendég kisebb, nagyobb összegeket adományozott. A lakodalom a hajnaltűz körültáncolásával ért véget. A bátrabb legények, leányok egymás kezét fogva átugrottak a tűzön. A tűz elhamvasztása után még egy itókára visszatértek a házba, ekkor a vőlegény pálinkával, a menyasszony kaláccsal kínálta meg a vendégeket. Aki kevesebbet ivott, az a saját lábán tért haza, aki többet, azt hazavezették. Aki korán berúgott és a hajnaltűz körültáncolásánál nem vett részt, azt a fiú barátai megkeresték, jó megkötözték, és így hozták vissza a lagzis házhoz. Előfordult, hogy nem kímélték a legényt, és gatyába vitték vissza. A kötél levétele legalább egy liter pálinka leguberálását jelentette. Másnap délután az ifjú pár meglátogatta a nagyszülők és a testvérek házát, lagzis maradékot vittek magukkal. A kölcsönkért bútorokat, eszközöket a segítők a tulajdonosokhoz visszavitték, és a lagzis házat kitakarították. Ahol földes házba volt a lagzi, ott mielőtt ismét berendezték volna, ki is meszelték, és a földet bemázolták.

EGYSZERŰBB JELLEGŰ LAKODALOM
Borjúragú leves (tálas szervírozással)

Pecsenyés tálakon 6 főre

         Rántott csirkecomb (alsó)
         Gödöllői töltött csirkecomb (felső)
         Cordon Blue
Rántott szelet
Ropogósra sült bőrös császárhús sörös káposztára ültetve
         Stefánia vagdalt
         Rántott gombafejek

Köretes tálakon (2 db. köretestál 1db. pecsenyéstálhoz):

Zalai rizses kása
Párolt rizs
Pirított tepsis burgonya


Vegyes saláta

Sütemények és torták ( a megrendelő hozza )

Éjfélkor svédasztalon:  
                 Maradék pecsenyék házi kenyérrel

HAGYOMÁNYOS JELLEGŰ LAKODALOM
Lakodalmi tyúkhúsleves finommetélttel
        (tyúkot a megrendelő hozza-8fő/db.+ 50személyenként 1db. fiatal kakas
           -igény esetén beszerzési felárért az étterem is biztosíthatja-)

Leveshús paradicsom- és zúzamártással (vagy fokhagyma, vagy gomba)

Húsos tálakon 6 főre:

         Rántott csirkecomb (alsó)
         Gödöllői töltött csirkecomb (felső)
         Cordon Blue
Rántott szelet (vagy szaftos cigányp, vagy hagymás rostélyos tarjából)
         Baconba tekert töltött sertéssült (hagymával, szalonnával, gombával)
         Fasírozott pogácsák
         Rántott gombafejek

Köretes tálakon (2 db. köretestál 1db. pecsenyéstálhoz) :
         1.
Zalai rizses kása
Pirított tepsis burgonya
2.
Párolt rizs
Hasábburgonya

Vegyes saláta

Káposztás, túrós és almás-mákos rétes
(amikor van már friss tök átváltunk tökös-mákos rétesre)

Sütemények és torták ( a megrendelő hozza )


Éjfélkor svédasztalon:  

                 Maradék pecsenyék hagymás burgonyasalátával
                 Virsli mustárral, kethuppal, tormával (melegen tartó chafingban)
Kolozsvári töltött mini káposzta (melegen tartó chafingban) 
HAGYOMÁNYOS JELLEGŰ LAKODALOM (pecsenyésebb húsos tálakkal)
Lakodalmi tyúkhúsleves finommetélttel
        (tyúkot a megrendelő hozza-8fő/db.+ 50személyenként 1db. fiatal kakas
           -igény esetén beszerzési felárért az étterem is biztosíthatja-)

Leveshús paradicsom- és zúzamártással (vagy fokhagyma, vagy gomba)

Pecsenyés tálakon 6 főre:

         Kemencében sült libacomb papírkoronával
         Ropogósra sült császárhús (kérésre fokhagymázzuk is)
         Egészben sült köményes bőrös karaj pirított erdei gombával
         Hagymás rostélyos tarjából
         Sajttal, póréval és baconnal töltött göngyölt pulykamell rántva
         Rántott szelet
         Csirkemájjal töltött rántott gombafejek
         
Köretes tálakon (2 db. köretestál 1db. pecsenyéstálhoz) :
1.   Vörös párolt káposzta
Pirított tepsis burgonya
2. Rizi-Bizi
Hasábburgonya

Vegyes saláta

Káposztás, túrós és almás-mákos rétes
(amikor van már friss tök átváltunk tökös-mákos rétesre)

Sütemények és torták ( a megrendelő hozza )


Éjfélkor svédasztalon:  

                 Maradék pecsenyék hagymás burgonyasalátával
                 Csípős debreceni mustárral, tormával (melegen tartó chafingban)
Kolozsvári töltött mini káposzta (melegen tartó chafingban)

HAGYOMÁNYOS, NEMESI JELLEGŰ LAKODALOM
Lakodalmi tyúkhúsleves finommetélttel
        (tyúkot a megrendelő hozza-8fő/db.+ 50személyenként 1db. fiatal kakas
           -igény esetén beszerzési felárért az étterem is biztosíthaja-)

Leveshús paradicsom- és zúzamártással(vagy fokhagyma, vagy gomba)

Nemesúri lakoma (tálak egymás után ismétlődve) 
Az asztalon 12 főként / vagyis 2x6 fő egymással szemben/ 4 különféle húsos tál körettel
 Választási lehetőség, vagy lehet egyéni kívánság is:
-          Egészben ropogósra sült pecsenye kacsa májával, vele egybesült tepsis burgonyával körítve
-          Kemencében, egészben sült, tűzdelt pulykacomb császárszalonnával, sajttal sült héjas burgonyával
-          Szárnyasok legjava nyárson, zöldségekkel egybesütve, baconba tekert, sült kecskesajttal, zöldborsós jázminrizzsel
-          Kemencében ropogósra sült kacsa combja, meggyes lilakáposztával és stilcert burgonyával tálalva
-          Barna sörrel kenegetett bőrös malackaraj párolt káposztával és stilcert burgonyával
-          Tejben pácolt malackaraj, kemencében, borsos kéregben ropogósra sütve, rókagomba szósszal borítva, hercegnő burgonyával tálalva
-          Házi malac bőrös, bordás java és császárhúsa gombával ropogósra sütve, lecsós burgonyára tálalva 
-          Búzasörrel kenegetett, egészben sült malaccsülök káposztára tálalva, vele sült burgonyával
-          Kacsamájjal töltött, párolt szarvas comb egészben sült liba combjával, vörös káposztával, zöldbors mártással, röszti burgonyával
-          Egészben sült, szeletelt marhahátszín rostélyosan sült hagymával, burgonyalepénnyel körítve
-          Gemenci szarvas sült mandulás burgonyaropogóssal és vörösboros aszalt szilvamártással
-          Apróságok kedvence sajtos pürével/ rántott szűzérmék, sajtfalatkák és gombafejek/
-          Stb. 
Vegyes saláta

Káposztás, túrós és almás-mákos rétes
(amikor van már friss tök átváltunk tökös-mákos rétesre)

Sütemények és torták ( a megrendelő hozza )

Éjfélkor svédasztalon:  
                  Maradék pecsenyék hagymás burgonyasalátával
                  Virsli mustárral, kethuppal, tormával (melegen tartó chafingban)
Kolozsvári töltött mini káposzta (melegen tartó chafingban)
HAGYOMÁNYOS JELLEGŰ LAKODALOM, SVÉDASZTALOS FŐÉTKEZÉSSEL
Lakodalmi tyúkhúsleves finommetélttel (asztalhoz szervírozva)
        (tyúkot a megrendelő hozza-8fő/db.+ 50személyenként 1db. fiatal kakas
           -igény esetén beszerzési felárért az étterem is biztosíthaja-)

Leveshús paradicsom- és zúzamártással (asztalhoz szervírozva)

Svédasztalos főétkezés
A felsoroltakból, vagy egyéni kívánság szerint max.8 féle ételből:
-          Pulykamell nyárs baconba tekert, sült kecskesajttal, padlizsános jázminrizzsel
-          Kemencében ropogósra sült kacsának a combja, májával, lila káposztával és stilcert burgonyával
-          Rántott csirkecombok vegyes zöldségekkel párolt rizzsel
-          Fetával, baconnal és póréval töltött rántott pulyka mell
-          Illatos füvekkel és zöldségekkel töltött szárnyas rolád citromfű mártással, hercegnő burgonyával
-          Pulykatokány Hawaii módra mazsolás jázminrizzsel
-          Zöldhagymás túróval, cukkínivel töltött sertés karaj rüszti burgonyával
-          Barna sörrel kenegetett bőrös karaj mézes káposztával, kakukkfüves citromos burgonyával
-          Tejben pácolt malac karaj rókagomba ágyon, rüsztivel és jázminrizzsel
-          Csirkemájjal, póréval és sajttal töltött göngyölt sertéssült, fehérbor mártással
-          Ropogósra sült császárhús vele sült burgonyával
-          Zöldséges kecskesajttal töltött sertés java fűszeres burgonya tallérral
-          Bécsi érmék sajtos burgonyapürével
-          Diós bundában sült harcsaszeletek füstölt sajtos burgonyapürével
-          Roston sült fogas szeletek vargányás farfalle tésztán
-          Mandulás forgácsban sült fogas filé kapros rákraguval
-          Vörösboros, erdei gombás őzragu házi kakukkfüves tarhonyával
-          „Gundel” szarvas ragú mandulás burgonyafánkkal
-          Vargányás szarvas pörkölt zalai dödöllével

Vegyes saláta

Káposztás, túrós és almás-mákos rétes (asztalhoz szervírozva)
(amikor van már friss tök átváltunk tökös-mákos rétesre)

Sütemények és torták-asztalhoz, tortás asztalra szervírozva-(megrendelő hozza)
Éjfélkor svédasztalon:  
                 Maradék pecsenyék hagymás burgonyasalátával
                 Virsli mustárral, kethuppal, tormával (melegen tartó chafingban)
Kolozsvári töltött mini káposzta (melegen tartó chafingban) 
ÚJGASZTRONÓMIÁS LAKODALOM HAGYOMÁNYOS ÍZEKKEL
Hideg előétel: Bajor sonka juh gomolya sajt salátával

Leves: Libaleves zöldséges raviollival, vagy Újházi tyúkhúsleves   (tálban)

Meleg előétel: Töltött, sonkás-zöldséges bejgli (kevés sajtmártással meghúzva)

Főétel: 4 személyes tálak, rajta
           Töltött húsok: -töltött szűz roston (hagymával, baconnal)
                                 -juhsajttal töltött pulyka rántva
           Saslik cipón tálalva (középen)
                                 -gyümölcsös szárnyas (barack, pulyka kocka)
                                 -magyaros (hagyma, gomba, paprika, sertésszűz kocka)
           Rántott, sült húsok:
                                 -sajtbundás pulykacsíkok
                                 -rántott alsó és felső csirke comb
           Köretes tál:  
                                 -rizs
                                 -héjában sült burgonya sajttal, és tejföllel
                                 -tepsis burgonya
                                 - rántott hagymakarikák
           Saláták:  
                                 vegyes saláta

Rétes: Túrós, Almás-mákos, Meggyes
(amikor van már friss tök átváltunk tökös-mákos rétesre)

Sütemények és torták ( a megrendelő hozza )

Éjfélkor: -egészben sült liba, mellette sült kacsamell szeletek sülthagyma ágyon + párolt káposzta
         - Kolozsvári töltött mini káposzta
         - Maradék húsok, hagymás burgonya salátával
-      Péksütemény látványrésszel (nagy perec, magvas sütemények, stb.)
-      Ételek svédasztalról érkezéstől folyamatos töltéssel 2órán át:
-          Svédasztalos vacsora hideg és meleg ételekkel, desszerttel                            
-          Hideg ételek:
-          Bajor érlelt sonka juh gomolya sajt salátán
-          Zöldséges ráksaláta farfalle tésztával, ezer sziget öntettel
-          Marhahúsgolyók provanci ragun tálalva
-          Hideg libasült hagymás burgonya salátával
-          Aszalt csümölcsökkel sült pulykarolád szemelt áfonyamártással
-          Zöldségekkel sült sertésjava konyakos zöldmártással
-          Sajttorta (sajt nyújtva, töltve, göngyölve, aztán szeletelve)
-           
-          Péksütemények:
-          Francia baguette, Bajor rozscipó, Apró-magos sütemények, óriás perec, stb.  
-           
-          Meleg ételek:
-          Gyöngytyúk leves
-          Tárkonyos vadragú leves
-          Koktél fogas tejszínes farfalle tésztán (spenótos, gombás, füstölt lazacos töltelékes kínálatban)
-          Illatos füvekkel és zöldségekkel töltött szárnyas rolád citromfű mártással, hercegnő burgonya
-          Neszmélyi töltött sertésszűz rozmaringos burgonyával
-          Bécsi szűzérmék füstölt sajtos burgonypürével
-          Eszterházi rostélyos szalvétagombóccal
-          Egészben sült tűzdelt vadgerinc erdei mártással, burgonyaropogóssal
-           
-          Desszert:
-          Házi rétes (totyogós túrós, almás-mákos, meggyes)
-          Vegyes apró édes sütemények (házi, igényük szerinti ízekben)
-          Csokoládé szökőkút kiegészítőkkel (mindazokkal, ami a feláras ajánlatban szerepel)
-          Gyümölcs saláta, Gyümöcstálak
-          Torták (megrendelő hozza)
-           
-      Grill és bogrács ételek svédasztalos étkezés befejezésétől hajnalig:
-          Halászlé bográcsból
-          Vargányás szarvaspörkölt bográcsból zalai pirított dödöllével
-          Látványkemencében egészben sült malac
-          Kemencében sült egész kacsa, velesült májával, tepertőjével és zsírjában pirult burgonyával
-          Faszénen sült mini nyársak (magyaros, gyümölcsös-szárnyas, olivás-bélszínes)
-          Kemencés totyogós rétes
-          Óriás palacsinta helyszini látványsütéssel (nutellás, ópiumos, stb.)
-      Töltött káposzta (mini)
-          Péksütemény látványasztal (nagy perec, magvas sütemények, stb.)

CHEF BALU 2011- ES ESKÜVŐI AJÁNLATA

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok neked minden eddigi munkádhoz csodálatosak a cikkek és önmagadat adod ez így is kell . !!A kérdés a fejedben hogy honnan is ismerjük egymást dolgoztunk mi együtt vagy inkább szomszédok voltunk . további sok sikert és ha a Hajdúszoboszlón jársz akkor Szívesen látlak Horvát Andor József Executive chef

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen üdvözöllek az olvasóim táborában. Remélem egyszer még főzünk együtt vagy beszélgetünk egy pohár bor mellett.
    CHEF BALU

    VálaszTörlés