Valamelyik este egy bögre forralt bor társaságában egy régi Fókusz videót néztem, mert hát ugye mit tehetnénk e nem igazán faszlengető melegben. A téma a néhai Legyen Ön is milliomos vetélkedőben a 10 milliós nyereményért az volt a kérdés, hogy mi a törökbors! A kedves játékos segítség hiányában feladta és másnap a falujában készített riportot Marsi Anikó, hol máshol, mint a falu kocsmájában. A kannás bortól málés szalacsi bácsi kinézetű alany meg is mondta a Marsinak, hogy nem érti, miért nem találta a falu orvosa a választ, pedig segített neki a Vágó Pista! Mondta is, hogy összetett szó Pap Rita!
Hát majdnem összeestem a röhögéstől. De reggel felébredve kávémat kortyolgatva, újságot olvasva kibaszta a biztosítékot valami nálam. Üvöltve rohantam a páromhoz, aki azt hitte, megőrültél, pedig nem is. A postaládában találtam ilyen hipermarketes hirdető újságot, tudod, amivel be is lehetett gyújtani. A címoldalon olvasom, magyar akciós Lecsó paprika! Öcsém! Kint repkednek a mínuszok, oszt hol a jó anyámba termett ez a magyar paprika, meg február közepén van lecsó szezon? Na emiatt pötyögtem most a gondolataimat, hogy ha már a paprika Hungarikum, miért csúfoljuk meg így! Tényleg Európa szemétdombja lettünk?
Álljon itt az én mesém is a paprikáról az egyszer volt hol nem volt a törökborsról.
Csípős modorú emberre szokták mondani, hogy „paprikás hangulatban van”. Szegény paprika, ha beszélni tudna, bizony ránk pirítana ezért az igazságtalan összehasonlításért. Csípős, mint a csalán, állítja a mondás. Amint megjelenik a képzeletünkben a csalán látványa, beleborzongunk. Ebben az esetben ide kell sorolnunk a piócát is, mely a vérünket szívja vagy a méhecskét, amint fullánkjától reszketünk. Noha nap, mint nap kényeztetjük magunkat, vagy éppen betegségeinket gyógyítjuk az említett növények és élőlények segítségével, érthetetlen módon, mégis negatív felfogásban említjük őket.
Ezzel a cselekedettel megaláznánk a nagyhírű mester emlékét, egyben porba taposnánk a csodálatos violin eszmei értékeit. Hát valahogy így van ez a paprikával is. Szicilíában vagy Calabriában találkoztam olyan szalámi-, és kolbász készítményekkel, melyről bárki azt hihetné, hogy magyar recept szerint készültek. A spanyol paprikás szalámi pedig maga a jó ízlés és a fűszerezés csodája, melyről szintén bátran állíthatnánk, hogy magyar mester keze munkáját dicséri. Mindez a paprikát dicséri. Noha a szalámi eredetileg Olaszországból származik, mégsem állíthatjuk, hogy a magyar Pick netán másolata lenne valamely mediterrán terméknek. Annál is inkább, mivel a kolbászkészítés sokkal korábbi eredetű, mint a paprika megjelenése Európában.
A paprika használatának elterjedése és népszerűsége éppen annak volt köszönhető, hogy az ára lényegesen alacsonyabb volt, mint a borsé. Nem véletlen a mondás eredete sem, miszerint a drága árut népiesen úgy jellemezték, hogy bizony borsos az ára. A paprika megjelenésekkor Magyarországon török bors néven vált ismertté. A Balkán felől érkezett a Kárpát-medencébe, és rendkívüli csípősége miatt rövid időn belül a legkedveltebb fűszernövények egyikévé vált. Majd a 18. században keresztelték egy Spanyolországból behozott fajtával, melynek eredményeképpen egy édeskésebb, bársonyos ízvilágu terméke született. Az olasz vagy a spanyol konyhában markánsan érvényesül a paradicsom felhasználása, mégsem degradáljuk az így készült ételeket egyszerűen paradicsomos tésztává vagy paradicsomos hallá. A magyar nyelv egyszerüsítette a népi ételeket paprikássá vagy pörköltté. Teljesen kézenfekvő, hogy előszeretettel házasítunk minden olyan nyersanyagot, mely a paprikával jól harmonizál, ezután már csak az étel nevét kellene megfelelő ranggal illetni. Abban az esetben sem fogalmazhatok másképp, amikor a paprikáról beszélek. Mindannyiunk előtt ismeretes Szent-György Albert neve, aki felfedezésével megajándékozta a világot a magyar paprika csodálatos értékeivel. Ám e különleges növény gyümölcse nemcsak C-vitamin-tartalmával gondoskodik rólunk, hanem igen erős gyulladásgátló hatású és rendkívül fontos emésztőenzimeket is tartalmaz. Szakmai körökben szinte sértődötten védekeznek némely kollégák, amikor azt taglalják, hogy a magyar konyha nem csak a paprika. Igazuk is van. A 16. század elejétől forradalmi fejlődésen ment keresztűl az egyetemes európai gasztronómia, melynek természetesen a magyar konyha is meghatározott nagyságú képviselője volt. Ennek a ténynek ma az európai csatlakozás kapcsán, ha lehet, még nagyobb a jelentősége, mint valaha. Hiszen Magyarország mindig is szerves része volt az európai történelemnek és fejlődésnek.
LECSÓ! Fogalmazhatnék úgy is „egyszerű népi étel” – Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban vagy a Balkánon. Ma már szinte bűntudattal ejtjük ki ama titkos vágyunkat, miszerint örömmel bűnbe esnénk egy jó tányér lecsó élvezetében. Holott a legrangosabb mediterrán éttermek étlapjáról sem hiányzik a lecsó, amikor a paprika beérik. Ebből is láthatjuk, mennyit számit az, amikor valamit a rangján vagy ne ad isten rangon alul kezelünk.
Ma már messzire elkerülöm a piacok környékét is, menekülök attól a csalódástól, melynek keserűsége csakis a beteljesületlen, viszonzatlan szerelem keserűségéhez hasonlítható. Néhány évvel ezelőtt még hiú reményekkel töltötte kutattam Cecei paprika után. Találkoztam olyan nénikkel, akik még emlékeztek e különleges, vastag húsú, bódító illatú ízletes paprikára, ám olyanokkal is találkoztam, akik sose hallottak róla. Ezek után érthető módon feladtam a kudarcokkal teli keresését. Elszomorít, amikor eszembe jutnak az elfeledett és az értékük alatt kezelt nemzeti kincseink. Bevallom azt is hogy a bevásárlóközpontokat is messze elkerülöm. Ám bűn és bűnhődés mindig együtt jár. Egy – egy kivételes alkalommal rákényszeríti a sors, hogy belépjenek egy ilyen „műintézménybe”, ahol lelki szemeimmel már a bejáratnál látom a feliratot: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Cikárnak előttem a különböző felhívások, „akció, 10% itt 15% ott, egyet fizet, kettőt kap amott” csillogón verik vissza a fényt a vákumcsomagolt termékek, melyek mögött csakis a hűtő falát látom és nem az embert, aki létrehozta. A zöldséges pulton összetúrt, fonnyadó, zúzott paprika-, paradicsom-, saláta utánzatok parodizálják az étkezési kultúra hagyományait.
Egyre gyakrabban jelennek meg előttem gyermekkorom emlékképei, melyekben takaros, fehérre meszelt tornácos parasztházak sorakoznak, muskátlis ablakokkal, a kertjükben gazdag virágsövénnyel és a verandán lógó gyönyörű, mélyvörös paprika fűzérekkel. Amikor a gyermekeimnek mesélek e régi szép emlékekről, oly távolinak tűnik számukra, mint babszem Jankó vagy a hétfejű sárkány. Pedig az én mesém igaz történet tehát itt a vége, fuss el vége.
Üdv:
Chef Balu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése