Üdv barátaim!
Elnézéseteket kérve
kisebb szünet után itt jelentkezem a blogon, amit remélem, elolvastok, és ha tetszik,
majd követitek is. Kis szellemi táplálékot meg némi jó bort magamhoz véve, sok-
sok anekdotát, emléket felidézve fogadjátok szeretettel
A LEGJOBB ÉTTEREM
Emlékezzetek vissza! Régen, amikor étteremben vacsoráztatok,
az egy kellemes élmény volt.
Valaki más főzött, kiszolgálták, és mikor befejezted, rendet
tettek helyetted. Neked csak rágnod, nyelned, és végül fizetned kellett.
Ma nem így van. Úgy érzed magad, mint egy kísérleti patkány,
akit minden esetben keresztülzavarnak egy útvesztőn, ha be akar kapni egy darab
sajtot:
-
Jó estét
kívánok – mondja a főpincér – Asztal 4 személyre?
-
Köszönöm
szépen, igen.
-
Dohányzó
vagy nem dohányzó?
-
Nem
dohányzó
-
Benn, vagy
a kerthelyiségben?
-
Gondolom,
benn lenne a legjobb.
-
Igenis,
uram. Hol szeretne ülni? Az ebédlőben, a mellette lévő verandán, vagy a
különteremben?
-
Hadd
gondolkozzam!
-
Tudok adni
önöknek egy ragyogó asztalt a verandán nagyon szép kilátással.
-
Nagyszerű –
és mi követtük őt.
-
Na, hol
szeretnénk ülni? Kilátással a golfpályára? Kilátással a tóra vagy a hegyekre?
-
Amelyiket
maga ajánlja.
Gondoltam,
hadd döntsön ő is valamiben. Leültetett bennünket, nem tudtuk, milyen
kilátással, mert kinn amúgy is tök sötét volt.
Ekkor
megjelent egy fiatalember – jobban öltözve, mint bármelyikünk – és
bemutatkozott.
-
Jó estét
kívánok, a nevem Robert, és én leszek a pincérjük ma este. Szeretnének maguknak
néhány percet, mielőtt rendelnek?
-
Nem
szükséges – mondom neki -, én csak egy amolyan „hús és krumpli” pasi vagyok –
szóval kérek egy marhasültet egybesült krumplival?
-
Leves vagy
saláta?
-
Saláta
-
Van vegyes
salátánk, cézár saláta, Oliva-saláta, babsaláta…
-
Vegyes
salátát kérek.
-
Ahogy
parancsolja, uram. Salátaöntetet?
Nem
akartam dönteni.
-
Amilyen
van, jó lesz.
-
Van
francia, olasz, krémsajt…
-
Lepjen meg
vele, hozzon, amit jónak lát!
-
Az olasz a mi
specialitásunk. Jó lesz?
-
Ja –
mondtam olyan kurtán, ahogy csak tőlem tellett. Elegem volt az
udvariaskodásból.
-
És hogyan
kívánja a sültkumplit?
-
Csak hozza
úgy, ahogy van, nem kell hozzá semmi.
-
Nem kell
vaj vagy tejföl?
-
Nem.
-
Talán
chives vagy darált sült szalonna?
-
Nem.
Mondja, ért maga magyarul? Nem akarok semmit hozzá, csak hozza a marhasültet és
a sült krumplit!
-
A 15 vagy a
25 dekás sültet szeretné?
-
Bármelyiket.
-
Hogy
kívánja elkészítve: félig sülten, közepesen sülten vagy teljesen átsütve?
-
Ide
figyelj, Robi, kezdem elveszíteni a türelmemet…
-
Akkor most
már csak a körítésekről – párolt brokkoli, kukorica, sárgarépa?
Nem
bírtam tovább, felálltam, ledobtam a szalvétámat.
-
Hol, akarod
ezt elintézni? Itt vagy menjünk ki?!
-
Nekem
mindegy, uram… a parkolóhelyen, a hátsó udvaron vagy az utcán..?”
-
Rögtön, itt
helyben!
Megpróbáltam
behúzni egyet. Kecsesen elhajolt, és egy jobb egyenessel válaszolt, pontosan a
bal szemem alá. Ez volt az első eset, amikor nem ajánlott fel nekem
választékot.
Félik
eszméletlenül visszaestem a székembe. Hallottam, hogy a főpincér csúnyán
leteremti Robertet. Éreztem, hogy valaki meglazítja a nyakkendőmet. A főpincér
sokszorosan bocsánatot kér és megkérdezi, hogy hívja-e a mentőket?
-
Nem, nem…
csak adjon egy pohár vizet, mindjárt jobban leszek.
-
Igenis,
uram! Milyet szeretne? Import kristályvizet, vagy szódavizet egy szelet
citrommal ízesítve?
Mi ebből a tanulság? „
Nem a damasztabrosznál és az ezüst készletnél kezdődik a csúcsgasztronómia,
hanem a nyersanyag minőségénél.
Nem
az a lényeg, hogy méregdrága atlantai rombuszhalat, iráni kaviárt, francia
libamájat vagy szarvasgombát adják el dúsgazdag embereknek.
Nem akarok a gazdag emberek vendéglőse lenni. Nálam a
krumpli is lehet is főszereplő, közönséges alapanyagokból is lehet kiemelkedőt
kreálni.
Különösen, ha az ember maga ülteti el a palántát és
türelemmel ápolja, és nem engedek be tömegárut a konyhámba”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése