Oldalmegjelenítések száma a múlt héten

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chef balu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chef balu. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 8., vasárnap

ÓÉV BÚCSÚZTATÓ!

MOTTÓ: „Ha a farkadon citromkarika lóg, a segged tiszta konfetti, a töködön csorog a zsír, akkor valószínű beboroztál és az Újévi malacot, dugod!!!”

Minap csörgött a telefonom egy hülye magazintól kerestek, hogy mit csinálok szilveszterkor! Szerinted?? Főzök! Miközben az újságíró hablatyolását hallgatom az iroda falának támaszkodva, fröccsöt ittam és belém hasított a tény, hogy 25 éve annak, hogy besétáltam a konyhába a hajam a seggem közepéig ért és nem sok vágyat éreztem ahhoz, hogy amiért pénzt kapok valami hasznosat is, csináljak.
        Negyed század 25 szilveszter, amit kevés kivétellel a tűzhely mögött töltöttem és ez sajátos világnézetet kölcsönöz számomra.
        Az Újév szögletes járással, a rádióból áradó hülye kívánságokkal. Ócska zenével és kínzó másnapossággal kezdődik.
         És most jött el a pillanat, hogy megkért az újságíró, hogy ajánljak egy másnaposság elleni menüt. Erre a felkérésre szívesen válaszoltam, állon itt egy Hedonista Újévi menü az alábbi felvezetéssel.

HEDONISTA ÚJÉV

Amikor Ray Charles néhány éve meghalt az Egyesült Államok tévétársaságainak nagy része elsőként Steve Wonder hívta, hogy mit szól hozzá. Elvégre ő is vak, fekete, zenész. A szerkesztők védelmében be kell látnunk, hogy egy valamikori piás nyilván tudja, mitől döglik a légy. Chef Balu-féle bruch egy Peruban rendkívül népszerű másnaposság elleni fogással kezdődik, és a sevichével (dél amerikai előétel, lényege, hogy a nyers hal a hozzáadott citruslétől tulajdonképpen megfő) készült Tigristej fantázianevet viseli. A rántottát Vérnarancs Mimóza kíséri, amit Balu Törley pezsgőből és frissen facsart vérnarancsléből készít (1 üvegpezsgőhöz 4 dl juice). A menüsort szalmára vágott mentalevéllel és balzsamecettel locsolt eper zárja.

MENTÁS – BALZSAMECETES EPER MENTALIKÖRREL

HOZZÁVALÓK 4 személyre:
        60 dkg eper
2 evőkanál cukor
        1 evőkanál balzsamecet
        6 db mentalevél – szalmára vágva
        4x4 cl mentalikőr
ELKÉSZÍTÉS:
        Az epreket félbevágjuk, majd egy edénybe összekeverjük őket a cukorral, a balzsamecettel és a szalmára vágott mentalevéllel. Balu javasol mellé egy szelet linzertésztát, mentás mascarponéval.

TIGRISTEJ SEVICHÉVEL

HOZZÁVALÓK 4 személyre:
        2 db lime kifacsart leve
        15 dkg apróra vágott tintahal
        20 dkg aprított tengeri sügér filé
        12 db koktél rák
        1 gerezd aprított fokhagyma
        ½ fej aprított vöröshagyma
        1 db chilipaprika – mag nélkül, aprítva
        Só és frissen őrölt fehér bors
        1 evőkanál extra szűz olívaolaj
        1 evőkanálnyi aprított korianderlevél

ELKÉSZÍTÉS:
        A koriander zöld kivételével keverjük össze minden hozzávalót a lime levével, majd tegyük 10 percre a hűtöbe (marináljuk).
        Ha kész, öntsük le a levét négy mélyhűtött feles pohárba. A sevichét martinis pohárban tálaljuk, és hintsük meg az aprított korianderlevelével.

Jó étvágyat!

        Szóval, ha egy házibuliba töltitek az év utolsó napját és sikerül egyévesre inni magatokat csak arra vigyázzatok, hogy nehogy úgy járjatok, mint Chéf Balu megbillent!

KÜLÖNÖS SZILVESZTER!

        „A szilveszteri ünnep környékén a lakótelep valamelyik kies 10 emeletes panelzugában egy erősen beitalozott szakács társaság úgy gondolta, nem ártana a sítáborba való felkészülést egy kis gyakorlással elősegíteni. Ez a lépcsőház egyenetlenségeit leküzdő „síelés” (léceken, ahogy kell) egészen addig jól működött, amíg a kicsit nagyothalló Mari nénit el nem kaszálták az egyik fordulóban. Sajnos az idős asszony lábát törte, de hőseink csak a mentőket hívták ki hozzá – bátorságuk már nem volt el is vállalni az esetet.
        Igen ám, teltek a napok, nőtt a bűntudat, és nem volt mit tenni: irány a 400 ágyas (az egyetemi korház),  Mari nénit megkeresni, bevallani, jobbulást kívánni, virágot átadni… A nyomozás sikerrel járt, megvolt az emelet-, kórterem-, ágyszám, de ahogy beléptek a helyszínre, ott már csak egy üres ágyat találtak, behúzva – friss/tiszta ágyneművel. A társaságon eluralkodott a rémület:
-         Mari nénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk! Jaj – jaj! Kis idő múlva egy nővér érkezett és természetesen kíváncsi volt, hogy a fiatalemberek mit keresnek az üres kórteremben. Egyikük erőt vett magán és megkérdezte, vajon hova került el innen a kedves öreg hölgy, ismerősük, akihez látogatóba érkeztek. Mire a nővér:
-         Áá, szegény Mari nénit keresik? Épp most vitték át a pszichiátriára, mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt bizony síelők ütötték el a lépcsőházban…”


SZÍVÉLYES ÜDVÜZLETTEL ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK KÍVÁN

                             CHEF BALU

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyi borleves

Mottó: - Mondd, Télapó miért takarod el a puttonyod?
-         Anyád a Télapó! – mondta a púpos és továbbment.

Szép karácsony közeleg, ezért is jutott eszébe Chéf Balunak ez a megható vicc – igazán ünnepre hangoló. Legalább annyira, mint ez a hirdetés:
        „Rendelje meg a Szentcsaládot Szentestére: Mária és József házhoz jön. Családi hangulat teremtése meghitt, őszinte beszélgetéssel. Halk, karácsonyi zene. A vacsora elfogyasztása után Mária lefekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust. József sír.”
        Chef Balu meg röhög; tényleg rengetegen vannak az Isten barmai, és lám, még szenteste is ügyködnek… De mi sem pihenhetünk, hiszen a karácsonyi étkek sorából Chef Balu főztje sem maradhat ki. Jó, idén már csak az ebéddel foglalkozhatunk – a Feleség szerint így legalább a vacsora biztos lesz -; néha nem is érthető miről beszél a fehérnép… De hagyjuk is, nekünk dolgunk van, ugyanis ebédre borleves lesz.
        Na mármost: borlevest csak is komoly, érett férfiak készítsenek, akik már túl vannak az első berúgás, okozta rácsodálkozáson, és meg tudják különböztetni az édeset a száraztól – Szerencsére Balu pont ilyen. Mert hát fránya jószág ez a borleves, ezt is csinálják, ám mindenféle népek: némely egyéb aljasságra is képes sznobok, például Tokai aszúból és tejből előállítani. De mi nem esünk ilyen hibába, úgyhogy a megfelelő bor kiválasztására irány a szokott kiválasztóhelyünk, a fapados. Ahol már ilyenkor együtt a csapat: Miszter Csita, Brúnó, Patás, Főnök Laci, Forint, a pultos lány meg a többiek, meg hát ott van az a négyféle bor is, ami amúgy is 365 napon átfogyasztunk. A fiuk javában vizsgálják a készletet, de Balu kihúzza magát: nálunk borleves lesz, mondja gőgösen, és egy sör-unikum után magára hagyja a hejehujázókat. Itten komoly a feladat, máshová megyünk bort választani!
Ehhez a legalkalmasabb hely egyike egy kicsit puccos. És akkor Balu benyom elszánta egy kiránylánykát, egy rizlinget és egy Traminit. Meg egy sauvignon blanc-ot. Ezerjót ittam az este… De honnan ismerem én ezt az Irsai Olivért…?
Az a rossz, ha ennyiféle bort vizsgálunk, hogy még az olyan tapasztalt szakember is, mint Balu, egy kicsit elbizonytalanodik. A Feleség szerint ez látszik is ilyenkor a szakember járásán, holott csakis az eszeveszett tűnődés miatt nem tudunk minden pillanatban a mozgásra koncentrálni, van nekünk annál fontosabb dolgunk is, meg hát azért van keze az embernek, hogy képes legyen azzal kapaszkodva, felegyenesedve járni, ugyebár…
Akkor kutatóutunkról visszatérünk a Fapadosba, már meg is hoztuk a döntést: nincs alkalmasabb alapanyaga a készülő borlevesnek, mint a helyi erők által is favorizált rizling. Ennyi tudós egyszerre nem tévedhet…
Rohanni most már nem fogunk, rég elmúlt dél. Balu apja ugyan főtörvényként leszögezte: a húsleves pontban 12. kor gőzölögjön az asztalon, de hát ez bizonyára nem érvényes a borlevesre, jó lesz a kettőkor, háromkor is… Amikor diadalittasan ráhelyezzük a liternyi kimenekített kadarkát vagy mi a francot a konyha asztalra, a Feleség lemondó arccal elhagyja a helyiséget. Nem értem ezt az asszony: hát a karácsony nem a szeretett ünnepe?
Végre valahára kiválasztottuk fáradságos munkával levesünk legfontosabb kellékét a bort. Mert pont ez lenne az alapprobléma, hogy a mi borlevesünk milyen borból készüljön. Száraz, édes, savanykás, vagy sűrű Tokaji illik hozzá? Ehhez nehéz tanácsot adni, ha csak azt nem, hogy szép sorban igyuk meg valamennyit, aztán majd meglátjuk… Mindenesetre, ha valaki a kevésbé markáns ízeket kedveli, félédes, vagy édes borból készítse – s ebből máris tudható, hogy Balu borlevese markáns lesz, vagyis száraz bort választunk. Mégpedig jó liternyit, amibe vizet eszünk ágába sincs tenni!
Kezdődik a bor felforralásával és a szükséges fűszerek adagolásával. Tehetünk bele citromot (héját, levét), szegfűszeget, fahéjat, mazsolát, esetleg szerecsendiót, vaníliát, mindazt, amitől a borlevesünk pont a mi ízlésünknek a megfelelő legyen. A forralást ne vigyük túlzásba, mert elmegy az ereje, és akkor megette a fene, az egészet. Amikor már habzik, tegyük kicsit félre hűlni. Ilyenkor van módunk a benne úszkáló anyagok kihalászására – és persze az előkóstolásra is.
A maradék kezeinkkel föltörünk 6-8 tojást, és a sárgáikat összekeverjük cukorral, elegánsabb alkotók mézzel. Vannak népek, akik a fehérjéből habgaluskát készítenek, de az ilyenekkel ne barátkozzunk. Vannak, akik a tojáshoz lisztet kavarnak – mi majd tejszínnel sűrítjük. Ha még marad valami a forralt borból, akkor lassú sugárban, szép óvatosa, állandó kavargatás közben ráöntjük a cukros tojássárgájára – ha nem maradt, akkor kezdhetjük, előröl az egészet… DE ez mindegy is, képzeljük el, hogy egyszer mégiscsak eljutunk a receptben idáig, és akkor már a kisdöntőben vagyunk, ugyanis nincs más hátra, minthogy a tűzre téve felforraljuk, miközben beleöntjük a már említett 2 dl-nyi tejszínt. Nagyobbacska méretű leveses csészékbe tálaljuk. Az egyikbe – leghelyesebb, ha éppen a Baluéba – próbaképpen önthetünk még bele sűrítményt; semmiképp nem fogjuk idegen testnek érezni sem a konyakot, sem a whiskyt. Ez azért is jó ötlet, persze, ha Feleség nem veszi észre a sunyiskodásunkat, mert a forró konyak/whisky gyors és frenetikus hatást okozhat…
Ha végképp el akarunk ájulni magunktól, vagy már túl sok van a rovásunkon, akkor engesztelésképpen néhány kanálnyi cukrot gyorsan karamellizáljunk, és forgassunk bele félmaréknyi dióbelet. Az így keletkezett anyagot ráhelyezve a csészényi borleves tetejére, nézzünk gőgösen a Feleségre: na látod anyukám, hát így néz ki a karácsonyi borleves, nálunk.
És cseppet se zavarjon bennünket, hogy már rég elmúlt karácsony és szilveszter is.


Ezzel kívánok nektek:
            Kellemes karácsonyi ünnepeket!



Üdv:
                            CHÉF BALU

2011. december 7., szerda

Mikulás, Mikulás öreg Mikulás!

Mottó: 
„Télapó ittas, dagadt a mája                                                                    Fél a cipője, bűzlik a szája,                                                                         Rák, rák végbélrák,                                                                          Rajta piros anorák!

           Két szarvas húzta,                                                                           Le is hugyozta,                                                                                       Haj, haj halihó                                                                                      Be is szart a télapó!”

Szervusztok kedves Blog olvasóim!

Ki szeret ajándékot kapni? – Mindenki!
Akit szeretünk azt meg is, ajándékozzuk rendszeresen és lehetőleg busásan. Chef Balunak is nagyon fontos, hogy ezen igényeknek a szerény körülményekhez képest megpróbálja kielégíteni. Szerintem minden ember „függetlenül attól, hogy jó volt-e vagy rossz megérdemli az ajándékokat.” Mint a gyerekeknél, csak az számít. Ti aranyos kis emberkék vagytok, akik csak vigasztaló ajándékokkal tudják magukat túltenni ennek a csúnya, rossz világnak az ellenünk irányuló követelésein! Ebben segít nektek a két húsvéti Télapó, a názáreti Mikulás.
        Mi kell ahhoz, hogy sok és nagy ajándékot kapjunk? A gyerekeknél a szüleik döntése kell hozzá. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a Húsvéti nyuszi, a Télapó, a Mikulás és a Jézuska szállít ajándékot a házhoz. Ugye nem szeretnénk, ha történne valami az ajándékokkal útközben? Mondjuk, ki szeretné, hogy az ajándékul kapott- a példa kedvéért természetesen a gyerekekről van szó – Barbie babájának feje megolvadjon a napon, mert a húsvéti nyúl olyan sokáig bolyong vele a házak közt, hogy az aszfalton éri a tavaszból nyárba kerül? Vagy! Ki örülne egy kimerült kiskutyának? Akivel már órák óta sétál a háztömb körül a Télapó, mert nem látja jól a házszámokat a hóviharban? Kimerült kiskutyával pedig nem lehet játszani, nem fog bezabálni a sok szaloncukorból, meg fenyőtűből, így nem fogja viccesen összefosni magát a nagymami ölében. Szeretnétek, hogy a Jézuska ne adja oda a hőn áhított házi tetováló készletet Kill - Robot – Kill nevű számítógépes játékkal együtt, mert nem szereti se, a római se az arab számokat az ismert történelmi és aktuálpolitikai események miatt? Ugye milyen rossz lenne?!! Arra pedig senki sem gondol, hogy mi lenne, ha a szomszéd Pamela, vagy Rómeó kapná a Ti ajándék DVD filmjeiteket a „Leszbikus guminők – avagy a szájon át vibrátorral” címmel?
        De most jöjjön valójában az, amit nektek ajánlok. Felajánlom a következő csomagokat. Nem, nem! Nem úgy, mint a ballonkabátos bácsi a parkban! Ezek a csomagok hozzásegítenek benneteket a biztos ajándék kapás élményéhez. A Nyúl fürge ugyan, meg minden, de azért nem túl agyafúrt. Úgy szétszórja a tojásait, ha meglát egy dögös lány nyuszit, hogy csak, na. A Télapó meg a Mikulás időskori szenilitásban szenvednek a vodkás kezelések ellenére. A Jézuska pedig túl naiv ahhoz, hogy magára hagyjuk ebben a felfordult világban. Segítsünk hát nekik!!! Tegyük számunkra érthetővé, követhetővé a feladatokat az ajándékozás terén. Ugyanis tudniuk kell pontosan, hogy melyik ajándékot ki várja.
        Vetessetek „jó gyerek”, „nagyon jó gyerek”, „maga a jóság” és az „extra meglepetés” csomagokból egyet, amiben jelző, figyelem felhívó, elirányító berendezéseket, optikai látvány kellékeket találtok. Így egy csapásra segítetek magatokon és a postásokon is.

1.  „Jó gyerek” csomag:
Tartalmaz egy 50 centiméter átmérőjű piros szív alakú lufit futófénnyel és egy 15cm rózsaszín színű kiscsirkét.
Ár: 25000 + áfa

2.  „Nagyon jó gyerek” csomag:
Tartalmaz egy 50 centiméter átmérőjű piros, villogó szív alakú lufit futófénnyel és egy 25 cm rózsaszín, fején lila tollbóbitás, békauszonyos kiscsirkét.
Ár: 50000 + áfa

3.  „Maga a jóság” csomag:
Tartalmaz egy 50 centiméter átmérőjű piros, villogó, lüktető, szív alakú lufit futófénnyel, és 35 cm rózsaszín, fürdőköpenyes, fején lila tollbóbitás, napszemüveges kiscsirkét.
Ár: 100000 + áfa

4.    Különleges extra, ajándékot bebiztosító csomag: ördögien rossz, magatartás zavaros, ráadásul kifejezetten csúnya gyerekek hirtelen gazdag szüleinek.
Szoborcsoport:
Nagy terpeszű Barbie, a lába között harangozó, csökött panda macit pórázon vezető, hard-punk-panter afrokertitörpe, padlizsán színű mű köddel, stroboszkóppal és málna lével leöntve.
Ár: 10 lepedő x 1 rugó = 1 guriga (ércsük) + védelmi áfa.

        Na kedves olvasó, ha a fent említett eszközök se tudnak segíteni rajtatok, akkor csak veletek lehet a baj. Először is! Ezeket, az eszközöket meg kell vetetni a feleséggel vagy férjjel. Ha a feleség csinos és jól tartja magát, akkor Őt küldjétek hozzám vásárolni. Akkor talán meg tudom nézni, mit tehetek, engedményt adok vagy más befektetési lehetőséget, ajánlok.
        Értitet? Muszáj megvenni ezeket a nagyon hasznos holmikat, hiszen csak és kizárólag, akkor tudnak nektek segíteni, csak akkor tudnak titeket ajándékhoz juttatni.
        A lufit és a kiscsirkét egy 8 m-es, aranyozott, hungarocell póznára kell rögzíteni, hogy messziről látszódjék. Ezt a póznát ingyen adom a fent említett, bevált feleség jön érte megint.
Ja, hogy ez nem tartós szett? A jóság is megkopik, amit bizony évente újra ki kell harcolni, kedves olvasóim! Bizony ám!!!
Sziasztok és üdvözlet! Álmodjatok rémeket!


Chef Balu

2011. november 25., péntek

Tanulmány: a kerítésből, avagy nálatok miből van? Kolbászból fonva!!!

Mottó:
-          Kedves Balu mi a kedvenc ételed?
-          A kolbász!
-          És mit eszel ünnepekkor?
-          Tortát kolbásszal!

Kedves barátaim, elolvasta az asszony a bejegyzésem, és azt mondta miért nincs recept? Részegen gépelni nem jó, úgyhogy, kamillateát iszogatva leírom nektek egypár érdekes kolbász receptet. Tudom, mindenkinek van sajátja és ehhez minden valamire való férfitársam ért, mint a focihoz vagy a politikához. DE harcra fel szombaton újra gyakorolom a keverés művészetét, addig is írok.
-          Te Gertrúd, nincs valami dugi pálinkád ehhez a teához, olyan mellékíze van!

A jó disznótor első követelménye a jó kolbász. Már a legrégibb szakácskönyvek receptjei felsorolják a fokhagymás, borsos, citromos, majoránnás, köménymagos, fenyőmagos ízesítésű kolbászokat, azonban a paprika elterjedésével egyre inkább a borsos- szegfűborsos-fokhagymás- paprikás ízesítésű kolbász honosodott meg nálunk.
         A kolbász bélbe töltött tartós készítmény. Nyers színhúsból, fokhagymával, sóval, borssal, paprikával, helyenként köménymaggal fűszerezve keverik. A máig paprika nélküli az erdélyi kolbász barna színű. A századfordulóig húsvágó baltát használtak a hús felaprítására, majd bárddal aprították a kolbásznak valót, és az ezzel megtöltött belet régen hurkának nevezték. A húsdaráló kb. az 1930-as évektől, van használatban, de elterjedése után is sokfelé ragaszkodtak a bárddal való feldaraboláshoz. A felaprított, illetve a megdarált húshoz a fűszereken kívül a Bácskában vörösbort is adtak (kb. 10 kg húshoz ½ l vörösbort) Ez egyrészt jellegzetes, pikáns ízt adott a kolbásznak, másrész könnyebben lehetett összegyúrni a kolbásztölteléket, amelyet vékonybélbe sorosan töltöttek. A kolbásztöltő korábban marhaszarvból készült. A kolbász füstöléssel tartósítják. A délkelet. Dunántúli parasztság főtt krumplival kevert húsból készített kolbásza fűszerezve, füstölve nyárig is eltartható volt.
        
Pikáns házikolbász
         Hozzávalók: 10 kg színhús (fele lapocka, fele oldalas), 22 dkg só, 20 dkg csípős paprika, 3 nagy gerezd fokhagyma, köménymag ízlés szerint.
         A húsról leszedjük a bőrkét, a csontokat, a porcos részeket, és megdaráljuk közepes lyukbőségű tárcsán. A darált húst összekeverjük a fűszerekkel, majd vékonybélbe töltjük, és olyan nagyságúra méretezzük, hogy egy kolbász a család egyszeri étkezéséhez elegendő legyen. Frissen sütve is fogyaszthatjuk, vagy felfüstölhetjük.

Debreceni páros kolbász
Hozzávalók: 10 kg hús, 26 dkg só,2,5 dkg törött bors, 7 dkg édesnemes paprika, 5 dkg finomra vágott fokhagyma, 0,5 l víz.
A világhírű páros debreceni fiatal, hízott sertés húsából készítjük. Zsírosabb, szaftosabb húst válogatunk hozzá, darálás előtt összevágjuk, a szükséges fűszermennyiséggel összekeverjük, középmagasságú korongon ledaráljuk, óvatosan összegyúrjuk, majd közepesen bő sertésbélbe puhán betöltjük. 10-12 dkg-os párokba pározzuk, de ne vagdaljuk el, jól megcsavarva hagyjuk egyben, amilyen hosszú a bél. Az után füstölőpálcákra rakjuk úgy, hogy a párok össze ne érjenek, és így 1-2 óráig szikkasztjuk a levegőn, majd szép pirosra felfüstöljük. A füstölő ne legyen túl meleg, mert akkor könnyen összeráncosodik a kolbász. Füstölés után azonnal is fogyaszthatjuk.
Főzés: forró vízben 10-15 percig főzzük, de villával ne szurkáljuk, mert kijön a szaftja.

Citromos kolbász
       Hozzávalók: 1 kg sertéshús, 2,5 dkg só, 2,5 g őrölt bors, 5 g pirospaprika, 1 citrom lereszelt héja 2 evőkanál vízbe elkeverve.
         Ez a kolbász nem nagyon ismert, de azoknak ajánlom, akik nem szeretik a fokhagymát. Ebből csak annyit készítsünk, amennyi néhány nap alatt elfogy, mert csak frissen sütve melegen vagy hidegen jó. A kolbásznak való húst úgy készítsük el, mint a friss sütni való kolbászt, de ebbe kevesebb kövér húst teszünk. A citromnak csak a sárga héját reszeljük meg, mert a fehér része keserű. A húst megdaráljuk, a hozzávalókkal jól összegyúrjuk, és kolbászbélbe töltjük. Sütés előtt néhány pillanatra forró vízbe mártjuk, mert így meggátoljuk a bél kirepedését.

Kedves olvasóm remélem felkeltettem a figyelmedet és elindult a nyálelválasztásod, és máris azon gondolkodsz, hogy bedobj egy felest és nekiállj a munkának. Sok sikert, jó étvágyat!
Csak tanulságul, hogy kolbásztöltés közben nemcsak inni, de röhögni is jó, íme egy kis történet az Osztrák- Magyar Monarhiából.
Amikor Győrnél Napóleon nagy futamodásra késztette a fölkelt magyar sereget, nemigen volt idő és alkalom arra, jó falatokkal induljon útnak kapitány, katona. Így esett a história szerint, hogy lovát vesztett magyar huszár, meg egy stájer vadász valahová a Szigetközbe jutott, a nagy ijedségben. Mentek, s éheztek. Ám a jó sors egy tanyát vezérelt útjukba, ahol gazda ugyan nem volt, de nyitott kamra igen, benne egy szép szál szárazkolbász. „Mein gott - áhítozott a vadász, ezt, megfelezzük!”
A huszár azonban - a kolbász láttán máris éledezett benne a virtus – másként vélekedett. Hallod –e stájer, kapjuk inkább a fogunk közé kétfelől, oszt ahun szakad, úgy legyen. A stájer nem retirálhatott a kihívásra, belement: be is kapták a szál, kolbász két végét és húzták harciasan.
A ravasz huszár gondolta, hogy nem árt a szerencsének némi segítség. Úgy tett, hogy a fogai közül (a kolbász mellett) eleresztve a szót, rákérdezett:
- Fogod nímöt?
- Ja- Mondta a stájer készségesen kerekre nyitva a száját. Úgy is maradt a jámbor. A huszár, s a kolbász eggyé lettek.












ÜDVÖZLETTEL:
                    CHEF BALU

2011. november 23., szerda

Egy Disznóvágás margójára!

Mottó: Szöszi pláza cica odajön hozzám a minap:
-          Hello, szióka!!!Van valami rostos?
-          Bútorlap jó lesz!

         Nos kedves barátaim, történt hogy minap egy bevásárló központban főztem és odajött a „képzett” agyontanult riportercsaj az egyik kereskedelmi tv-től és hülye kérdésekkel zaklatott. Hogy így az Update, meg úgy az egészséges táplálkozás.
Feltette azt az ostoba kérdést:
-          Hogy mi a hobbim?- Hülye műkorcsolyázok!!! –mondom neki, hogy – Disznót vágok tükörjégen.
Azt mondja:- Meséljek róla, egy- egy mondatban.
-          Oké, de sípolós lesz
-          Hajnal fél négy, ébresztő - Kávé, klotyó, meleg ruha, gumicsizma - Himbálózó fények, bádog hideg - Kapunyitás
-          Igyunk egy pálinkát, meg még egyet
-          Na gyerünk!
-          Kussoljatok, k. anyját ez vadul nagy!
-          Add a pisztolyt
-          Ne forgolódj, durr: sikerült
-          Bökés, vérfürdő, Józsi a ganéjba fetreng!  - Fasza szaros Józsi újra száguld
-          Hozz egy felest, én perzselek
-          A kezem alá önts a vizet, mert nyakon váglak!
-          Gyönyörű jószág, forralt bort, pálinkát?
-          Ilyen sorrendbe jöhet
-          Aztán hipp- hopp elemeire hullik a jószág - Ki darál?
-          Majd én!
-          Kell még egy kis erős paprika!
-          Sütöd a zsírt?
-          Jó ez a szilva!
-          Te hülye ez barack!
-          Főzöm a hurkát!
-          Megszólal a riporter csaj: - Fúj a hurka a disznó szaros belébe, van töltve!
-          És a kolbász megeszed? – kérdezem- Az fincsi! Az szerinted, mibe van töltve kukazsákba?- Csönd!
-          Eszünk – Fasza minden a jövő héten a sógoréknál leszünk!
-          Még egy felest!
-          Nem kéne!
-          Itt a kóstoló – hazafelé botorkálva beindul a vesém, mire kiszabadítom a madarat a kalitkából, elszakad a szatyor füle. - Drága jó hurka, kolbász, de jó ez a szombat és még a gatyám szárát is lehugyoztam!
-          Azt mondta a riporter csaj, hogy ezt így nem lehet lehozni az újságba, ezért írom meg nektek, hogy is volt ez gyerekkoromban, amikor karácsonykor nem okos telefont kértem, hanem gumicsizmát!











Íme a disznóvágás történet, menete:

Sertést csak a tudott tartani, akinek annyi földje volt, hogy meg tudta rajta a takarmányt termelni. A módosabb gazdákat azzal is méregették, hogy egy évben hányszor vágott.
         A disznóvágás szezonja karácsony és újév tájékára esett. Aki kettőt vágott, az egyiket karácsonyra, a másikat farsangra szánta. Volt, aki a karácsonyt megelőzően Szent – András havától kezdve a hideg időjárás beállta után már vágott, és egész december 22- ig. Különösen azok hagyták közvetlenül karácsony előtti napokra, akiknek csak egy hízóra tellett egész évben.
Már a vágás előtt jó pár nappal készülődtek a disznótorra. Meghívták segíteni a rokonokat, a sógort, a koma családját, a testvéreket. Kétszer is szóltak, egyszer korábba, másodszorra a vágást megelőző este.
         Az előkészületekhez tartozott a bevásárlás. A boltban szereztek be 3-4 kiló sót, 6 kg rizst, 5 dkg borsot, 10 dkg paprikát, melynek fele csípős, másik fele édes. A leves ízesítéséhez készítettek majoránnát, babért, borsot, szerecsendiót. Ha kellet a kősót mozsárban, megtörték, ugyanígy a szemes borsot is. A majoránnát marokkal dörzsölték szét, a fűszereket külön- külön kis bögrékben tartották, hogy kéznél legyenek. A hurkákhoz fapálcikákat faragtak (a két végét ezzel zárták le), ezt összekötözték, és a fűszerek mellett tárolták. Előkészítettek egy koszorú fokhagymát és 1 kg vöröshagymát. A gazdasszony a kamrából és a padlásról a szükséges edényeket: fateknőt, tálakat, vajdlingot, fazekakat, fakanalakat előkészítette.
         A vágáshoz kora reggel kezdenek hozzá, amikor még ki sem világosodott, „lámpavilágnál” dolgoznak. Legalább 4 ember kellett az állat lefogásához, őket nevezték fogóknak. A segítő embereket először megkínálták pálinkával, ezután fokhagymás pirítóst ettek. Csendesen kimentek a disznóólhoz, mikor az állat kijött, a négy ember leteperte, azután közülük egy leszúrta. A disznóból kilövellő vért egy asszony tálba fogta fel, és azonnal bevitte a házba.
         Egy fazéknak kenőtollal kizsírozták az alját, vizet öntöttek bele, és amikor a víz forrt, beleöntötték a vért. Az egy negyed óra alatt megabárolódott. Ezután kivették a fazékból, deszkán apró kockára vágták, és bő hagymás zsírba tették. Sózták, borsozták, majoránnát adtak hozzá, és folyamatos kavargatással lesütötték. Ez volt a reggeli. Amit nem ettek meg, azt felhasználták a véres hurka elkészítéséhez. A vért savanyú káposztával vagy uborkával fogyasztották. Reggelire csak akkor kerülhetett sor, ha a disznót már szétszedték.
         Szúrás után az állatot nyugodtan hagyták. Kis idő elteltével szalmát szórtak rá, a hátán végig és meggyújtották. Az égő szalmát piszkafával igazgatták. Ezt nevezzük perzselésnek. Mikor a perzselés befejeződött, a konyhai tűzben vasat tüzesítettek fel, ezzel sütötték ki a boncát ott, ahol beráncosodott a bőr, a fej, a fül, a lábak szőrös részeit. A tisztítás során a disznó bőrét, végtagjait, fülét, farkát hófehérre pucolták.
         A bontás menete a következő: A hátán fekvő disznónak először a két első, majd a két hátsó sódarát vették ki, ezután hasra fordították, és a gerinc két oldalán a farkától a szájáig hasították. A bordákat éles fejszefok sarkával lenyesegették, majd a farkat a végbélnyílástól elvágták, és kivették az orját. Az egy darabban kivett orját vízzel leöntötték, két ember bevitte a konyhába, és úgy tették a teknőbe, hogy a disznó farka az ajtó felé legyen. Ezután vették ki a belet, bevitték a konyhába, hogy ki ne hűljön. Ezután a disznót kettévágták, az egyik oldalát a teknőbe rakták a sódarakra, a másik oldalt az asztal egyik végébe. Az előzőleg kivett belsőséget- tüdő, máj, szív, vese- az abárló fazékba tették. A reggeli a férfiak részére a kinti munka elvégzése után következett.
         A bél tisztítását, mosását, a segíteni hívott asszonyok végezték. A sózó teknőben lévő sódarakat az orját (karmonádli), az oldalast besózzák, vele együtt a szalonnát is. Sótlan szalonnát nem hagytak, csak abárolni.
         A paraszt családoknál inkább szalonnát hagytak, nem zsírt készítettek, mert aratáskor, kaszáláskor sok kellett. Inkább szalonnát ettek kenyérrel, mint zsíros kenyeret. A sózott szalonnát pár napig érlelték, utána jól felfüstölték. Nem mindenütt tartottak nagy disznótort. Az egyszerű emberek nem akarták el dinom-dánomozni a drága disznóhúst, azt tartották természetesnek, hogy a segítségül hívott rokonsággal vacsoráznak. Vacsorára húslevest főztek kockatésztával, főtt húst, tetszés szerint uborkával vagy tormával, céklával, susinkával és töltött káposztát készítettek. A töltött káposztába általában gerslit tettek, vékony, zsíros rántással sűrítették, és a levébe paradicsomlevet öntöttek. Ezt az ételsort követte a kóstoló: a pecsenye, a hurka, a kolbász végül herőce vagy pampuska. A vacsorához pálinkát és bort kínáltak. A faluba volt olyan ház, ahol a vacsorához nem húslevest, hanem belsőségből és csontos húsból főzött savanyú levest készítettek, amit kenyérrel fogyasztottak.
         A vacsora ideje alatt a gazdasszonykóstolókat készített a rokonoknak, szomszédoknak. Kóstolót oda küldtek, ahonnan vissza is kapták. Sokszor annyi kóstolót kellett adni, hogy a családnak alig maradt hurka, kolbász, tepertő, vagy abárolt szalonna. Ezért az összetartó rokonság úgy osztotta be a disznóölést, hogy ketten egyszerre ne öljenek.
A régi házak tetőzetén füstben nem volt hiány, mert kémény híján a füst mindig ott gomolygott. Itt füstölték a tárolásra szánt készítményeket. Miután már a lakóházakat kéménnyel építették, kürtőt is készítettek, amibe farudakat lehetett elhelyezni. Ezekre akasztgatva füstöltek. Volt olyan füstölési mód, hogy a kéményajtóhoz kályhacsövet erősítettek, e keresztül a padlástérbe kiakasztott húshoz, szalonnához irányították a füstöt. A 30- as évek után terjedtek el a füstölők, ezeket deszkából vagy téglából építették. Egy- egy füstölő az egész rokonságot kiszolgálta. Ilyen füstölőket használnak ma is.
         Ezzel zárom soraimat, üdv:
Chef Balu

2011. június 11., szombat

Bekovászolva

Mottó: „Semmi olyat nem eszek, amiben nincs egy halálos adag koleszterin”

Bekovászolva

Egyik kolléga nem kell kényeskedni életvezetési tanácsok fel találója minap reggelén látott vendégül. Ott voltak a biciklisták, akik egyben alkoholisták is természetesen.
 A menüsor így alakult.
Étvágygerjesztő: pálinka, pálinka, sör
Hideg előétel: sör, pálinka, sör
Főétel: káposztás bab, sör
Desszert: pálinka
Ezek után egyik bringás kijelentette, hogy ő már nem biciklizik, sehová ha nem kap semmit enni. Balu mindig is tudta komolyan kell venni a haverokat. Az új káposztát ünnepeljük és egy régi receptem felujjításával, amit nevezzünk kovászolt töltött káposztának, vagy egyszerűen nyári töltött káposztának.
És akkor ugorjunk neki.
Szokás szerint mehetünk Vecsésre is, de mehetünk bármelyik piacra. Persze a sör, pálinka kombinációt ne feledjük. Ha hazaértünk a zsákmánnyal, akkor tegyünk 2 káposztafejet felforralt sós vízbe. Hadd lazuljon a szerkezete. A középső kemény magot kivágjuk, mint B- közepet a rendőrök a stadionból. Leszedjük, a leveleket aztán az egész megy egy jó nagy dunsztos üvegbe. Visszaöntjük rá a sós levet, egy csomag kapor, 2 szelet kenyér, no meg a tetejére kistányér.
Ezen kívül szükséges hozzá napfény és négynapnyi türelem. Addig helye – hujázunk. Kijózanodás után megdaráljuk a sertést, a borjút és a füstölt csülköt. Balu előfőzött rizst használ. Kicsi zsír vöröshagyma, 2 tojás, némi fokhagyma. Ezekből batyukat képezünk és ügyesen belecsavarintjuk a káposztalevélbe és akkor részegesen bocs rétegesen megtöltjük, naná, a bográcsot.
Alulra szalonna, hagyma, maradék káposzta levél kerül, aztán egy sor batyu, egy sor apró. Megint batyu, megint apró. Felöntjük vízzel, hogy elfedje. A rétegek közé elbujtatunk egy két füstölt oldalast, házi füstölt kolbászt. Miután piros paprikát nem használunk, ezek adják meg a nyáriasan enyhe pírt a remekműnek, orcánknak, meg egy demizsonnyi vörösbor, amit ügyesen eltitkoltunk a feleség előtt.
 Ja, a titkolózásról jut eszembe. Bulizni mentem és szent fogadalmat tettem, hogy éjfélre otthon leszek. Három óra felé tök részegen kinyitom, az ajtót a rohadék kakukkos óra hangosan hármat üt. Hogy megőrizzem a titkot gyorsan kakukkoltam még kilencet igazolva, hogy hazaértem.
Másnap reggel meglepően kedvesen szólt a párom Szívem azt hiszem, kidobom ezt a kakukkos órát. Tegnap éjjel kakukkolt háromszor, majd azt mondta a kurva életbe aztán kakukkolt még négyszer megköszörülte a torkát kakukkolt háromszor, röhögött egy darabig majd kakukkolt még kétszer és egy nagyot böffentett. Nem kell kényeskedni mondta a kakukk.
Hát így esett meg a káposztafőzés kedves barátaim szolgáljon tanulságul. 














A recepthez jó étvágyat.

 
                  Chef Balu

2011. június 6., hétfő

KARINTHY FRIGYES

Tanár Úr kérem!


Furcsa gondolatok kavarognak a fejemben. Úgy neveltek a szüleim anno, hogy szeresd, tiszteld tanárodat oktatódat. Mindig büszkén mondhattam a világ bármely részén jártam, hogy ebben a kisvárosban kaptam meg az élethez való alapot.
Egy aranyos megmosolyogtató történet jutott eszembe és úgy gondoltam, hogy megosztom e világgal. 1987 egy átlagos fizikaóra. Nem ma volt lassan negyed százada. Tanár Úr Ön látott bennem fantáziát és megkérdezte, miért nem járok számítástechnikára?
Megjegyzem, az iskolában 1 darab Primo számítógép volt és Basic nyelvet használt. Akkor én Tanár Úr Önnek, mint diákja azt mondtam, hogy úgyis szakács leszek minek az! Ön azt mondta, hogy eljön az az idő, amikor a gépek a világgal össze lesznek kötve, és egy gombnyomással árut rendelhetek, kommunikálhatok. Őszintén bevallom megmosolyogtam magamban és persze eltelt negyed század és tizenévesektől lesem el a gép használatát.
A mosoly most egy könnycseppé válik, mert büszkeség tölti el a szívemet, hogy egykori tanítványát, ezt a vásott lázadó rocker gyereket megtiszteli a kritikájával, dicséretével. És való igaz, hogy Karinthy nem ismert tréfát a humorban én a gasztronómiában és az őszinte megbecsülésben.
         Meddig fogom csinálni?
Nem tudom, de annyi biztos, hogy 
  • imádom, szeretem megmelegíteni a kacsasültet, megsütni a kolbászt. 
  • Imádok kis hegyeket gyártani a krumplipüréből, rizses húsból, imádom körkörös mozdulattal lecsurgatni a szószt a kedvenc kanalammal. 
  • Szeretem a főnököm arckifejezését, amikor a hétvégi ajánlatot készítem. A csodálat arckifejezése ez, amit gyerekek arcán látni, amikor az apjuk beviszi őket a mélyvízbe. Gyönyörű látvány. 
      Ez az a pillanat, amikor cinikus mindentudó rémes gazember arckifejezésem feloldódik, amikor eszembe jut, hogy mi indított el ezen az úton. Annak ellenére, hogy fél életemet azzal töltöttem, hogy embereket figyeltem irányítottam próbáltam eltalálni a hangulataikat, az emberek számomra továbbra is rejtélyesek maradnak, megtévesztenek, összezavarnak. Az étel az soha!



Üdvözlettel:   Chef Balu